10. rész - A szakadék szélén állva bármi megtörténhet

Tudom, hogy régóta nem írtam. Tudom, hogy elvagyok csúszva. Tudom, hogy haragszotok most rám, de igyekeztem az új résszel és remélem nem vesztettem sok olvasót :) kérlek olvassátok és véleményezzetek, iratkozzatok fel és chateljetek! csókpusziii ♥

Éreztem simogatóan férfias illatát, ahogy körbejárja a szobát. Éreztem karjai erős szorítását, majd éreztem édes ajkai ízét.

Kétségtelenül az az egy perc Harry szobájában, nos, az volt életem leghosszabb perce. Soha nem éreztem még ilyet, mintha nem is én lennék. Kicseréltek. Kezdek tisztán látni, nem játszhatom állandóan a kemény lányt! Mindennek van egy határa. Én ezt a határt már átléptem. Egy másik, mások számára ismeretlen földre léptem, ahol csak néhány ember lézeng. Ahol az adrenalin mindennapos, ahol nincsenek sikolyok és ahol minden az erőszak körül forog. 17 éves koromra egy munkamániás, fegyverkedvelő örök hajadon lettem. Nem mintha eddig olyan hosszú életet éltem volna le, de akkor is...  még változtathatok? Lehet belőlem társasági személy? Tudnék boldogulni az egyetemen? Tudnék hétköznapi lenni? Rengeteg kérdés, melyeket összegyúrva csak egy marad: Mi lenne velem az FBI nélkül?


- Morris ügynök, kérem! - lépett ki a hangszigetelt üvegfalas irodájából George hadnagy. Ajtaját vendégvárón kitárta előttem. Idegesen a szoknyámba töröltem izzadt kezem, majd határozatlan léptekkel elindultam felé.
- Jó reggelt! - üdvözltem miközben elhaladtam mellette. Viszonzásképp biccentett, majd mikor már mindketten az irodában voltunk, becsukta az ajtót. Kedves, meleg tekintettel egy fekete bőrfotelre mutatott.
- Nem köszönöm, inkább állnék - utasítottam vissza. Megvonta széles vállait, és helyet foglalt a saját fotelében. Hátradőlt benne, kényelmesen elhelyezkedett. Feszülten figyeltem. A jövőm! A jövőm ennek a férfinak a kezében van. Az övében, aki két éve támogat, dicsér, fegyelmez, leszid és aki most dönt. Bármit is mondjon, elfogadom. Tisztelem és becsülöm őt! Tudom, soha nem tenne nekem keresztbe.
- K5-ös ügy. Fejlemények? - erőteljesen simogatta állát, homlokán az ütőér már ki-ki dudorodott tőle. Kérdése igazán meglepett.
- Nincs, az éjszaka nyugodt volt - mondtam rekedten.
- Furcsa, de hát nem tehetünk mást, várunk! - előredőlt, könyökét megtámasztotta a jól kidolgozott fenyőfaasztal lapján és rám szegezte tekinteteit. Arca ráncos, szemei karikásak, nyugtalan tekintete aggasztó számomra. Fáradt és idős. Egy harcos is elfárad egy bizonyos kor után. - A szüleid?
- Jól vannak - mondtam kurtán. Mintha szája mosolyra húzódott volna, de mégse. Üres tekintete mögöttem nézelődött. Hátrafordultam és meglátta Őt.
- Ő meg mit keres itt? - Claudia York frissen lakozott körmével kacéran kopogtatta meg a recepciós pultot. Minden szem rászegeződött, a férfiak szinte csorgatták a nyálukat, a nők pedig -azt hiszem mondanom sem kell- csak értetlenül kapkodták a fejüket.
- Maga felel érte. Elfelejtette? - vonta fel szemöldökét. Hát, persze.
- Már elnézést, egyszer láttam, csak egyszer. Akkor is úgy tett, mintha övé lenne az egész világ. Azóta majdnem megölték az egyik srácot. Ha ő FBI ügynök szeretne lenni, akkor ott lett volna és segített volna nekem, vagy legalább egy kicsit beleszagolt volna a frissen felrobbantott autó környékén lángoló gumiabroncs orrfacsaró illatában. - fakadtam ki teljesen. Ez a nő nem akar semmit. Bezzeg én! Mindent megtettem azért, hogy a korom ellenére felvegyenek ide. Küzdöttem, feszegettem a családom és a saját határaimat. Kockáztattam az életemet azért, hogy megmentsek hírességeket, miközben ki nem állhatom őket. Erre jön ő és minden az ölébe hullik egy csettintésre. Hol ebben az gazság?
- Én veszem át a helyed, ha elmész! - mögöttem sarokkopogások visszhangoztak. Megérkezett, hurrá. Mindjárt kiugrok a bőrömből.
- Először is talán jó napot vagy valami?! Másodszor miért mennék el? Harmadszor pedig miért te vennéd át a helyem? Alkalmatlan vagy a vásárláson kívül mindenre! - néztem végig rajta. Elkacagott, szinte éreztem ahogy beleremegek. Vicceset mondtam volna? Szerintem nem.
- A második kérdésedre majd George megadja a választ. Na puszika! - George? Puszika? Mama Mia. Hol él az a nő? Várjuk! Második kérdés: miért mennék el? Szóval tényleg ki vagyok rúgva.. az nem lehet!
Miután a plasztikcica kisétált, becsapta az üvegajtót és hangos hahotázásba kezdett. Hitetlenkedve néztem a hadnagyra.Felnéztem rá világ életemben, mindig tudtam, hogy a legjobbat akarja nekem, de most egyáltalán nem értem miért pont Claudiát akarja az FBI-hoz.
- Egy hét múlva 18 éves leszel - nézett rám. Bólintottam és nyeltem egy nagyot. Elfelejtettem a saját születésnapom! Annyi dolgom volt, hogy kiment a fejemből. A saját születésnapom!! - Itt a 18 évesek élete már nem egy leányálom.
- Nekem eddig se volt az - szakítottam félbe hirtelen. Az igazság ugyanis ez. Nem volt az soha, és nem is lesz.
- Tudom, te kivételes vagy - hirtelen felcsapta egy mappa fedelét - Számtalan kitüntetés. Mesterlövész és nyomozó vagy. Minden küldetésed sikeres volt... - egy kis szünet - Eddig!
- Ezt hogy érti?
- Nézd Spencer! Te is tudod, hogy jelenleg csak a sötétben tapogatózunk. Az ügy a szakadék szélén áll. A te döntésed, hogy lépsz-e vagy sem. Ha lépsz, benne van a pakliban, hogy előre, akkor viszont mindent elveszítesz. A minden alatt érts MINDENT! - minden, minden, minden.
- Ezzel tisztában vagyok - feleltem határozottan.
- 1 hónap múlva az Afganisztánban állomásozó katonák hazajönnek és váltást küldünk ki helyettünk. Egy hely szabad, amit neked hagytam ki! Nos, mit mondasz?

*másnap reggel*

Egész éjjel kattogott az agyam. Valamit tennem kell, nem mehet ez így tovább. A családommal a kapcsolatom soha nem volt ilyen rossz, a munkám éppen a szakadék szélén táncikál, a magán életem ... nos a magánéletem inkább hagyjuk!

- Srácok ki az ágyból, ébresztő! - kiabáltam a nappaliból. A hadnagy szavai visszhangoztak a fülemben: Szakadék. Lépés. Minden.

Lépnem kell, tudom és már van is egy tervem!

- Mi történt? - rohant le a lépcsőn Louis. Megvártam még mindenki lejön a lépcsőn és leül. Próbáltam figyelmen kívül hagyni, hogy Niall milyen lélegzetelállítóan jól néz ki ... de hát nem ment! Jesszus... mi a farnc van velem? Az előbb még a lépéseken járt az agyam most meg egy pasin! Spens, Spens, rossz hatással vannak rád!

- Elmegyünk kocsikázni! - forgattam az egyik ujjam körül a hatszemélyes "furgon" kulcsát.

- Ne viccelj már! Ezért keltettél fel? - röhögött ki Zayn, majd határozottan az emelet felé vette az irányt.

- Állj meg Malik! Komolyan beszéltem - kiáltottam rá. Nem szokásom viccelni, igazán megtanulhatták volna.

- Oké, és mégis hova megyünk? - vonta fel kérdőn szemöldökét Harry. Göndör tincsei rakoncátlanul lógtak szemébe, valószínűleg lányok millióinak akadt volna el a szava, e látvány közbe. Milyen kár, hogy én pont nem tartozok bele abba a pár millióba!

- El, megfogjuk oldani ezt az elcseszett ügyet! - zúdítottam rájuk mindent. Értetlen pillantások, kétségbeesett kérlelések, minden olt ott, csak izgalmas várakozás nem.

- Mi? Hatan? Segítség nélkül? - nézett rám döbbenten Liam. Majd miután bólintottam egyet, megrázta a fejét - Nem túl veszélyes és felelőtlen dolog ez? - kérdezte szinte rémülten.

- Amíg velem vagytok, addig nem! Szóval két perc múlva mindenki a kocsiban legyen.

- Már egy órája jövünk, hová a francba megyünk? - kiáltott rám Harry.

- Csendbe! Nem lehet így vezetni - szóltam rá és direkt figyelmen kívül hagytam kérdését.

Még egy jó 15 perces út után megérkeztünk, London egyik külvárosában egy elhagyatott vonatállomás raktáraihoz. Ha nem ismertem volna a helyet, akkor biztos, hogy összepisilom magam a félelemtől. De ismertem, és ez kész mázli.

- Mi ez a hely? - fordult felém Niall. Szemeiben csalódást láttam. Bennem csalódott, szinte biztos voltam benne. Elővettem a fegyverem és kibiztosítottam, majd visszacsúsztattam a nadrágom szegélye alá.

- Éreztem... Ki vagy te? - lépett hátrébb Louis.

- Spencer Morris?! - kérdeztem költőin. 

Elindultam az egyik raktárhoz és intettem, hogy jöjjenek velem. Nem indultak el, csak álltak továbbra is döbbenten, ekkor rájuk kiabáltam, a keleténél hangosabban, rettegve indultak utánam. Kinyitottam a raktár vas ajtaját és beléptem rajta. Megcsapott az ismerős nyomdafesték, szivar és puskapor lágy keveréke. Bevártam a fiúkat és mögöttük haladva szinte tolnom kellett magam előtt őket.

- Spencer drága! - hangzott egy rekedtes hang kiáltása.

- Carlos! - biccentettem egyet. Régi szép idők. Akkor még minden más volt!

- Az a Carlos? - kérdezte szinte sokkolva Niall.

- A maffia főnökhöz hoztál minket? - néztem rám megvetőn Liam.

- FBI ügynök mi? - kiabált velem Louis - TE ÁRULÓ!