8. rész - A főnök lánya

- Harry, Harry! - kiabálok. Az egész utcára sűrű füst telepedett. Az autót méteres lángok csapkodják. Közelebb rohanok a járműhöz, erősen kapok a pulcsim ujjához és erővel leszakítom. Összecsavarom és az arcomhoz nyomom. Nem a legjobb, de megteszi, legalább ne kapjak egyből füstmérgezést. Hunyorítva nézegetem a kocsit. Hátam mögül kiabálások visszhangoznak. - Gyerünk már! Hol vagy Harry? - kiabálok újra. Egy lángcsóva kissé alábbhagy pusztításával. Próbálok közelebb férkőzni a tűzfészekhez, de nem megy. Érzem, ahogy az idegesség és a kialakult stresszhelyzet hatására az adrenalin szintem kezdi elérni a maximálisan elérhető mennyiségét. Köhögés fog el, távolabb kéne mennem, de meg kell találnom Harryt.
- Spencer! - egy halvány kiáltás hallatszik a tűz másik oldaláról. Gyorsan megkerülöm a kocsit és reménykedem, hogy Ő lesz ott.
- Harry, hála istennek! Jól vagy? - ott feküdt a fűben az autótól kb. 5 méterre. Szemmel gyorsan végig szaladtam testén, hogy megtudjam, meg-e sérült. Kezeit erősen szorította vérző lábára.
- A lábam megégett és vérzik is - mondja, majd arca eltorzul. Fájdalmai vannak, tisztán látszik rajta. A telefonomért nyúlok és egy "SOS" sms-t küldök az FBI-nak.
- Hadd nézzem! - ülök le mellé és óvatosan félre söpröm kezét. Kettészakítom a nadrágját, hogy jobban megtudjam nézni. - Tudod mozgatni? - kérdezem. Elég csúnyán néz ki.
- Nagyjából, de marhára fáj! - mondja és felkiált, amikor a sebe környékén megnyomom lábát.
- Spencer, Harry! - üvölt valaki.
- Itt vagyunk! - kiabálok vissza, majd lekapom a pulcsim, hogy megpróbáljak Harry lábára szorítókötést csinálni.
- Jézus, mi történt? - ugrik el Paul egy lángcsóva elől. Mögötte Liam, Niall, Zayn és Louis lohol. Pánikszerűen törnek át a lángokkal borított autó mellett.
- Paul, vidd be a srácokat és helyezd őket biztonságba, állíts melléjük legalább két biztonsági őrt! - fordulok a férfi felé.
- Rendben! Srácok befelé! Spencer megoldja, Harry biztonságban van vele - mondja Paul és elkezdi befelé tolni a döbbent fiúkat. Az arcukon olyan szintű pánik és aggodalom uralkodik, hogy az leírhatatlan.
- És Paul, hozz ki nekem egy egészségügyi doboz injekcióval és küldj ki egy pár biztonsági őrt, próbálják meg poroltóval eloltani vagy legalább lecsendesíteni a tűzet! - mondom a mellettünk tomboló tűzet nézve.
- Oké Harry, nem fognak ideérni időben, nekünk kell intézkednünk - mondom figyelmeztetésképp, készüljön fel. Nagyobb lyukat csináltam nadrágja szárán. A jobb lába sérült egészen pontosan a bokájától a térdéig.
- Itt vagyok! - szalad felénk Paul az egészségügyi dobozzal a kezében.
- Harry figyelj rám! Most ki fogom fertőtleníteni a sebet és megpróbálom csökkenteni a fájdalmad - magyarázom neki. Egy aprót bólint, a fájdalomtól valószínűleg másra nem képes. Kinyitom a doboz és megkeresem az injekciós tűt és valami fájdalomcsillapító után kutatok. Megfogok egyet, belenyomom a tűt és remegő kézzel, lassan megpróbálom felszívni a fecskendőbe. Ahogy végeztem, megütögetem kicsit, majd a szenvedő Harryre nézek. - Helyileg érzéstelenítem, ami fájdalmas kissé, de hamarabb fog hatni.
- Rendben - mondja kis bizonytalansággal.
- Fogd a kezem Öcsi! - ül le mellé Paul és a kezét nyújtja. Harry hálásan a férfi kezébe nyomja az övét. Kitapintok valami puhább részt a lábán. Igyekszem, hogy minél kisebb fájdalmat okozzam. Ahogy a tű átszúrja a bőrt Harry becsukja szemeit és megszorítja Paul kezét.
- Kész! - mondom megkönnyebbülve. "Nőiesen", az alkarommal törlöm le a patakokba folyó izzadságot a homlokomról. Pokoli meleg van itt.
- Szirénákat hallok! - pattan fel Paul. Kirohan a ház elé és kalimpálni kezd a kezével.
- Most már minden rendben lesz! - mondom biztatóan Harrynek.
- Köszönöm! - hálálkodik.
- Ugyan, ez az én hibám volt! - persze, hogy az én hibám. Későn esett le az egész. Miért kéne a pizzáért érte menni, amikor ingyen házhoz szállítják, ráadásul senki nem rendelt pizzát ma este. Olyan átlátszó trükk volt, de én nem vettem észre. Mindig valami bonyolult támadási lehetőséget, tervet kerestem, hisz az az ő pályájuk, de úgy látszik változtattak a játékszabályokon.
- Szia Spencer! - köszönöm rám egy srác. Mike volt az. Ő a FBI laborján dolgozik, szóval helyszínelő.
- Hello Mike! Segíthetek? - kérdezem bizakodva. Több szem többet lát. Előre félek a büntetésemtől. A hadnagy nem fogja annyiba hagyni ezt az óriási figyelmetlenségem, de ha most segítek és találok is valamit, akkor nem kell kényszer szabadságra mennem. Vagy nem tudom, fogalmam sincs mi tévő legyek!
- Persze! - nyújt át egy fehér ruhát és kesztyűt. Felveszem gyorsan és egy futó pillantással megnyugtatom magam, Harryt épp most emelték be a mentőautóba. Bebotorkálok a házba a fiúkat keresve. Meg is találom őket két biztonsági őr és komoly fegyverzet keretében.
- Mi van Harryvel? - pattan fel idegesen Liam.
- Jobban van, nagyjából elláttam az égési sebeit és elállítottam a vérzést. Most már a megfelelő és kiváló orvosi segítséget fogja kapni. - nyugtatgatom őket.
- És te? Minden rendben van? - Niall félelemtől csillogó szemei engem pásztáznak.
- Igen, semmi bajom - mondom mosolyogva. Aranyos, hogy ennyire aggódik. Tényleg fura, hiszen eddig a munkahelyemen lévő férfiakon kívül nem igazán vettek körül a másik nem oszlopos tagjai - Megyek segítek a helyszínelőknek. Addig szerintem menjetek be a kórházba Harryhez, úgyis a házat is át kell néznünk - tanácsolom. Helyeslően bólogatni kezdenek és a két biztonsági őrrel plusz még melléjük állítottam két FBI-ost, elindultak a kórházba.

- Mike, találtam egy szőke hajszálat. - kiabáltam közvetlen az eloltott autó roncsai mellett guggolva - Úgy látom rajta van a hajhagyma - dobom bele egy steril zacskóba. Gondosan elzárom a zacskószáját és átnyújtom Mikenak.
- Beviszem a laborba. Egy óra múlva gyere a II-es épület jobb szárnyába, addigra kész lesz a DNS-vizsgálat - mondja, majd a bizonyíték társaságában elviharzik mellettem.

- Nem fogod elhinni, hogy kié a hajszál! - dugja ki az üvegajtó mögül a fejét Mike, amikor meglát a folyóson.
- Ne játsszuk ezt Mike, mondd ki és haladjunk! - sürgetem.
- Nézd meg! - fordítja felém az LCD monitort - Laura Monroe. 21 éves, nincs priusza, jelenleg egyetemi hallgató, ügyvédnek tanul - futom át a rendszer szerint helyesnek vélt személy adatait - Ugyan már Mike! Futtasd le újra azt a keresőt! Egy ügyvéd hallgatónak mi köze lenne a robbantáshoz? - nézek rá értetlenül. Hol a logika? Ebben sehol! Adott egy tiszta előéletű ügyvédpalánta lány és van egy robbantásos merényletünk, ahol is a robbanószerkezeten egy szőke hajszált találtam, ami elvileg a lányé. Miért robbantotta volna fel a kocsit? Ez hülyeség!
- Most fog leesni az állad! - mondja komolyan. Kattint párat, majd újra felém fordítja a monitort. Ám most egy lány képe jelenik meg, egy nagyon is ismerős lányé.
- De hisz ez ... - mondom döbbenten.
- Pontosan! Laura Monroe születési nevén Veronica Salinas - folytatja helyettem Mike.
- Carlos Salinas lánya - igen, a drága maffia főnöknek van egy lánya - De ez akkor is fura. Veronica 17 éve nem tartja a kapcsolatot az apjával, szégyenli, hogy maffia családból származik. Még a nevét is megváltoztatta, hogy lemossa magáról a "mocskot". Most meg hirtelen megjelenik és robbantgat? - kérdőn nézek Mikera.
- Nézd, fogalmam sincs, te jobban ismered az ügyet, de tény, a hajszál ott volt és az Övé! - bök a képernyőről ránk vigyorgó Veronica képére. Laura vagy Veronica, mindegy! Igaza van Mikenak. Valami okból kifolyólag ott volt és ha nem is ő robbantott, de köze van hozzá.

- Elegem van! Sehogy se áll össze a kép - fáradtan rogyok le a kanapéra.
- Nyugodj meg! Minden idővel megoldódik - biztat Zayn. Féloldalas mosolyt villantok felé, majd újra gondolataimba merülök.
- Van már gyanúsított? - érdeklődik Niall.
- Igen! - dobom le az aktát az asztalra, amibe Veronica képe van - Harry, hogy van? - kérdezem.
- Jól, egy hétig még bent tartják. Az égési seb elég csúnya, de azon kívül semmi maradandó - válaszol Liam feszülten.
- Ismerem! - suttogja Louis.
- Tessék? - nézek rá kérdőn.
- Ismerem Őt, a volt barátnőm! - fordítja felém az aktában lévő képet.
- Te jó isten... - kapom a szám elé a kezem. Louis járt Laurával. Megvan a kapcsolat. Összeállt a kép.
- Morris, maga mit keres itt? - fakad ki mögöttem George hadnagy.
- Én csak... - nem igazán tudom mit mondhatnék. Nincs mentségem semmire, hibáztam és én ezt nagyon jól tudom... csak jóvá akarom tenni!
- Fegyvert, FBI jelvényt és bilincset! Ide! - nyújtja felém kezét. Megsemmisülve nézek a hatalmas űrként tátongó kezébe. Remegő kézzel nyúlok a fegyveremhez, majd a jelvényem után kutakodom a zsebemben. Odaadom őket neki, és nagy nehezen a bilincset is lehámozom az övemről. Nem így akartam, nem ezt akartam. Miattam történt mindez, felelőtlen voltam!
- Hadnagy, megtaláltam a kapcsolatot a One Direction és a maffia között - mondom neki reménykedve, hátha visszanyerem ezzel a bizalmát.
- Hallgatom! - türelmetlenül dobol a kezével a mellkasán. Mély levegőt veszek és végig gondolok mindent. Vissza kell szereznem az állásom!

7. rész - Az ördög sose alszik!

- És mit csinálsz majd az egyetemen? - kérdezi döbbenten Zayn. Körülbelül 15 perce ott tartunk, hogy ők megkérdezik tényleg, én pedig robotként válaszolok: igen egyetemre megyek.Mármint megyek, ha a kis papírelmaradásom miatt nem rúgtak ki.
- Tanulok és ... és nem tudom, élem a tomboló, mindennap bulizó egyetemisták unalmas életét - közömbös hangszínnel mondom, majd kortyolok egyet a pohár boromból - Beszéljünk rólatok! Hogyan is kezdődött a One Direction világraszóló karriere és a fiatal lányok szívének ellopása?! - a fiúk jót mosolyogtak rajtam. Hát, nem nagyon vagyok képbe a tehetségkutatók világával, ez tény.
- Elnézést! Spencer téged keres egy férfi, nem óhajtott bemutatkozni - jön be Paul a ház vezetékes telefonjával a kezében.

*Írói szemszög*

Az ördög sosem alszik! Mindenkiben felmerül a kérdés, hogy miért nem akart bemutatkozni a férfi. Nos, a helyzet és az eddig történetek alapján elég hamar adja magát a válasz. A maffia nem az a barátkozós típus. Aki nem sokat tud róluk, azok most figyeljenek. A maffiának hatalmas territóriuma van, ahol mindennapos a halálszaga, a kocsmaszaga és a bordélyházak szaga. Ahol ha nem tudsz lőni, akkor esélyed sincs az életbe maradásra és ahol az élet kínszenvedés. Ők külön világban élnek. Nem tudják mi az, hogy tisztességes, törvénytisztelő állampolgár. Viszont a saját családjuk által hozott törvényeket semmi pénzért sem szegnék meg:
1. Senki sem mutathatja be magát közvetlenül egy másik családtagnak, egy harmadik személynek kell megtennie azt.
2. Soha ne nézz más családtag asszonyára.
3. Soha ne mutatkozz rendőrökkel.
4. Ne járj kocsmákba és klubokba.
5. Mindig állj szolgálatára a családnak, még akkor is, ha a feleséged gyermeket szül.
6. Mindig tiszteld a döntéseket.
7. Az asszonyokat kezeld tisztelettel.
8. Mindig az igazat válaszold, amikor kérdéssel fordulnak hozzád.
9. Ne vegyél el pénzt, ha az más taghoz vagy más családhoz tartozik.
10. Azok, akik nem tartozhatnak a maffiához: bárki, akinek közeli rokona a rendőrség tagja, bárki, aki rokonságban áll a család tagjának szeretőjével, bárki, aki nem tiszteli az erkölcsi értékeket.

A maffia Tíz parancsolata szent és sérthetetlen... számukra.

Spencer kíváncsian veszi el a felé tartott telefont és a füléhez emeli.

- Spencer Morris - szól bele hivatalosan és kimérten.

- Miss Morris, már hiányzott a gyönyörűen csengő hangszíne - Carlos Salinas van a vonal másik végén.
- Mr. Salinas - a lány hangját egy cseppnyi undor színezi meg. Vajon mi járhat a fejében? Talán fél vagy talán csak gondolkozik és próbál egy lépéssel a férfi elé ugrani.
- Úgy gondoltam, itt az ideje jelentkezni - mondja a férfi nevetve. Most itt lenne a vége? Meglehet állítani a tervüket vagy ennyi? Véget érhet minden ilyen hamar?
- Már furcsának találtam, hogy az egoista énje nem kopogtat az ajtómon, ami persze magától, az ördögtől elég szokatlan dolog - Spencer igen határozottan próbál "csevegni" és kideríteni ezt-azt.
- Ajjaj, milyen dolog ez? Engem az ördöghöz hasonlít?! Igen lealacsonyító véleménye van rólam Miss Morris. Ez nem igazán tesz jót az egómnak - Salinas igen jól szórakozik. Elég átlátszóan csinálja, amit csinál. Hisz nyilvánvaló, fel akarja idegesíteni Spencert.
- Az ön egója teljesen rendben van. Most pedig a hívása okáról szeretnék beszélni!
- Mindent a maga idejében, drága! Egyenlőre nem óhajtok semmilyen kompromisszumot kötni. Egyenlőre jól szórakozom - persze, hogy jól szórakozik...
- Nos, ez esetben köszönöm a semmitmondóan üres hívását! Örömömre szolgált, de még nagyobb örömmel fogom ismét rács mögé csukni. Ajánlom, aludjon nyitott szemmel! Az ördög is olykor elszundikál - ha egy hétköznapi emberrel beszélne Spencer, akkor az már a rendőrségen lenne és fenyegetéssel fel is jelentette volna, de ez esetben nincs félnivalónk. Lazán lecsapja a telefont, meg se várja a férfi válaszát. Miért is tette volna? Salinas nem akar alkudozni, és ha ő nem akar, akkor az egész maffia sem. Náluk ő az úr, persze amíg börtönbe nem kerül....

*Spencer szemszöge*

- A maffia, ugye? - kérdezi szinte rettegve Louis. Aprót bólintok, ledobom a telefont a kanapéra, majd én is lehuppanok rá - Mit akartak?

- Nyugalom! Semmit, csak kicsit ijesztgetni próbáltak, de egyenlőre ők se tudják szerintem, hogy mit akarnak. Csak sodródnak az árral és remélik, valahol partra veti őket a víz - vázolom fel röviden a helyzetet. Nyugalom, persze. Hisz én se vagyok nyugodt. Van egy olyan érzésem minden kezd kicsúszni a kezem közül. A maffia furán viselkedik. Rejtőzködnek, tervezgetnek, pedig ez nem jellemző rájuk. Nagy vihar készül, szinte biztosan tudom.

- Ez meg ki a franc? - pattan fel Liam idegesen. Az ajtócsengő folyamatos csengése szinte sérti füleinket. Este 10 óra van.

- Ma mindenki megbolondult? - kérdezem hitetlenül, majd felállok én is. Kattog az agyam... - Menjetek a pánikszoba közelébe, a biztonság kedvéért! Megyek megnézem kifeküdt rá a csengőre - mondom nekik, de inkább parancsnak szántam, mint tanácsnak. Érzékelték is a mondatom stílusát és elindultak a könyvespolc felé. Megropogtattam ellustult ujjaim és elindultam a bejárati ajtó felé. Ahogy odaértem az ujjaim a csípőmön lógó fegyvertartó felé siklottak és rátapadtak a pisztolyra. A szabad kezemmel a kilincs felé nyúltam és óvatosan lenyomtam, majd szinte kitépve a helyéről kinyitottam.

- Hello! - a legnagyobb megdöbbenésemre egy szőke hajú lány integetett nekem esetlenül.

- A fiúk ma szabadságon vannak, ha aláírást szeretnél, küldj egy levelet a címükre. - mondom kedvtelenül és bevágom előtte az ajtót. 

- De én az FBI-tól jöttem! - kiabál a lány. Először azt hittem rosszul hallom a köztünk lévő becsukott ajtó miatt, de nem. Határozottan FBI-t mondott. Kíváncsian, felvont szemöldökkel nyitottam ki az ajtót. Újra a tökéletes fehér mosoly fogadott. Ki ez? Valami irodakukac? 

- Miben segíthetek? - kérdezem kicsit bunkón. Na jó, nem csak a sztárokat nem csípem, hanem a vakítóan szőke és túl plasztikázott lányokat is messziről elkerülöm. Okkal! Néha a koruk magasabb, mint az IQ szintjük.

- George küldött, hogy a társad legyek vagy valami ilyesmi - mondja a haját piszkálva. Hirtelen abbahagyja, majd egyszerűen pofátlanul besétál mellettem a házba. Tágra nyílt szemekkel, ledöbbenve nézek utána.

- Azt akarod mondani, George hadnagy?! - javítom ki. A hadnagy idős, elég tiszteletlen ha ilyen fiatal simán letegezi és ezt ő se nézi jó szemmel.

- Igen, igen.. mondta, hogy elmész, ha végeztél itt és valószínűleg én leszek az utódod - hogy mi? Ha elmegyek egyetemre, akkor ő veszi át a helyem? Mi? Idegesen rohantam be a nappaliba a telefonért. Tárcsázni kezdek.

- Baj van? - jön elő Niall, mögötte pedig a másik négy srác.

- Baj, az mindig van! - mondom ingerülten és újra megpróbálom beírni a telefonszámot.

- Ki ez a szépség? - kacsint rám Harry, majd a szőkeség felé biccent.

- Lassan a testtel Styles, házinyúlra nem lövünk! - mondom komolyan, de ő csak jót nevet rajtam...

- Morris! - hallom meg a telefonból a hadnagy hangját. A fülemhez kapom a készüléket.

- Uram, van egy kis gond, nem is olyan kicsi! Olyan 95 C-s lehet - mondom fintorogva. Harry kicseszett jól szórakozik, szinte a földön fetreng a nevetéstől. A szőkeség pedig a melleit bámulja, majd egy sötét pillantással jutalmaz meg. Hoppá, megbántottam... de sajnálom... ja nem is!

- Most nem díjazom, az amúgy kiváló humorát Morris! - mondja komoran a hadnagy. Kellemetlenül krákogok egyet és feszülten figyelem, hogy folytassa - Miss York az FBI újonca. Szeretném ha kiképezné, ha minden jól megy, sikeresen megpályázhatja a helyét, ha az ön lemondása érvénybe lép! - tényleg újonc "szaga" van. De mi az hogy képezzem ki?

- Lehetetlen ne kérjen! - mondom kicsit erőteljesebb hangon és végig nézek a lányon. Magassarkú, miniszoknya és retikül. Mégis hol tarthatja a fegyverét, ha a testének kb. 20%-át fedi csak ruha? Na jó, inkább nem akarom tudni!

- Nem kérés volt Morris, hanem parancs! - mondja a hadnagy, majd lecsapja. 

- Spencer Morris! - nyújtom egy megadom magam stílusban a lány felé a kezem. A parancs az parancs.

- Claudia York! - nyújtja ő is, és megrázzuk egymás kezét - Késő van. Most megyek, de majd jelentkezem! - mondja mosolyogva. Én is mosolyt erőltetek magamra.

Miután bemutatkozott a fiúknak, persze Harry legnagyobb örömére... azután elment, mi pedig fáradtan dőltünk végig a kanapén.

- Hát, furcsa egy ismerkedős este volt - mondja nevetve Niall. Visszaemlékezem én is és nevetni kezdek. Furcsa telefonok, váratlan vendég és egy téves riasztás...

- Elmegyek a pizzáért, mindjárt jövök. - áll fel Harry a telefonját nyomkodva, majd felkapja az asztalról a kocsikulcsot.. Mindnyájan dobunk felé egy Okét és tovább lustálkodunk. Csak fekszünk, és nem szólalunk meg. Várjunk csak...

- Ki rendelte a pizzát? - kérdezem higgadtan. Körbenézek és mindenki a fejét rázza.

- Biztos Harry! - legyint Zayn és visszaengedi a fejét a párnára.

- De nem értem, miért nem szállítják ki?! -értetlenkedem tovább. Valami igen furcsa...

- Harry! - kiáltok fel. A lámpa a fejembe felcsillant. Riadtan ültek fel a fiúk - Jaj, ne! Harry! - kiabálok torkom szakadtából és rohanni kezdek a bejárat felé. Késő, már késő...és bumm, ahogy kinyitom a bejárati ajtót hatalmas robbanás és moraj rázza meg a környéket. Rémülten rohanok le a lépcsőn... és akkor megpillantom Harry kocsiját... lángokban áll, de Harryt nem látom. Hol van? Ugye nem? Ne!

Díj

 Az első díjam, amit nagyon szépen köszönök Lili -nek ♥ Váratlanul ért! Nagyon nagyon köszönöm! ♥

1. Írj magadról 11 dolgot!
 1. 12 éve ismerem a legjobb barátnőmet, akivel még soha nem veszekedtem.

 2. 9.-es vagyok Irodalom-történelem szakon.

 3. Londonba szeretnék egyetemre járni.

 4. Imádok olvasni. Képes vagyok 2 nap alatt akár 1500 oldalon is átrágni magam.

 5. Nincs testvérem.

 6. 2 éve festem a hajam.

 7. A magyar mellett 8 évig tanultam románt, 5 éve tanulok angolt és idén kezdtem a franciát.

 8. Utálom a matekot. Sajnos Ő meg én nem igen férünk el egymás mellett...

 9. Ez a 3. blogom.

 10. Utálom visszaolvasni a blogom részeit.

 11. Van egy havanese fajtájú kutyám.

2. Válaszolj 11 kérdésre!
 1. Töröltél már blogot? - Igen, nem is egyet.

 2. Egy rossz szokásod?  - Maximalista vagyok.

 3. Kedvenc film? - Holnapig sorolhatnám, de talán Az Éhezők Viadala fogott meg legjobbat.

 4. Van, hogy legszívesebben abbahagynád a blogolást? - Gondoltam már rá.

 5. Voltál már valamilyen koncerten? - Nem szoktam koncertekre járni.

 6. Jégkrém vs. Fagyi? - fagyi.

 7. Volt már fiúd? - Igen, volt.

 8. Van tesód? - Sajnos nincs.

 9. Szeretsz válaszolni ilyen díjas kérdésekre? - Nagyon... :D

 10. Szerinted miért pont 11 dolgot kell mindenből csinálni itt? - Fogalmam sincs!

 11. Ha a szülinapodon bekopogna hozzád Bridgit Mendler mit csinálnál? - Megköszönném, hogy felköszöntött, majd egy pohár italt nyomnék a kezébe! ;)

3. Írj 11 kérdést!
1. Mióta írsz blogot?

2. Kedvenc együttesed?
3. Mi volt óvodában a jeled?
4. Kedvenc blogod?
5. Mi inspirál az írásban?

6. Legrosszabb tulajdonságot?
7. Kedvenc könyved?

8. Melyik történelmi korban élnél a legszívesebben és miért?
9. Sportolsz valamit? Ha igen, mit?

10. Olvasod a blogom?

11. A következő részed felkerülésének van valami köze az előző rész alatt szereplő hozzászólásoknak? Megszabod a kommenthatárt?

4. Akiknek küldöm (sajnálom de nem nagyon olvasok blogokat):

http://onedirectionforever-dalmii.blogspot.hu/
http://ificouldchooseagain.blogspot.hu

 

6. rész - ismeretlen érzés: A pánik

A koncert után persze hulla fáradtan estem be az ágyba. A kitűnő biztonsági rendszernek köszönhetően Paul hazamehetett, én pedig egy perc vízszintes helyzet után elaludtam. Reggel elég fáradtan ébredtem. Hirtelen fogalmam se volt hol vagyok. A nap sugarai próbálták a sötétítő vastag szövetén átvergődni magukat, de csak nem sikerült. Telefoncsörgés... de hol a telefonom?
- Szia anya! - kapom fel a telefonom az ágy alól(?).
- Csalódtam benned! - mondja keserűen. Hogy miről van szó? Én se tudom. - Most hívott az egyetem. Nem küldted vissza a kitöltött papírt! A felvételed visszavonásával fenyegettek. Érted te ezt? - hangosan beszélt, de nem kiabált. Mérges volt, és megértem. A francba is, elfelejtettem kitölteni. Tudtam, hogy ez lesz! Lefoglalt a koncert, a gondolataim és a jövőm. A jövőm amibe valamiért nem érzem úgy, hogy beletartozna az egyetem.
- Anya, én... elfelejtettem - hangom félénk. Csalódott bennem, bennem! Soha nem éreztem ilyen rosszul magam. Ő soha nem kért semmit tőlem. Látva hogy imádom a munkám, féltett, de nem mondta, hogy hagyjak itt mindent. Egy dolgot azonban, ha nem is kért, de szeretett volna, az hogy menjek egyetemre.
- Persze! Elfelejtetted... olyan gyerekesen viselkedsz néha. Csak egyszerűen el kellett volna mondanod, hogy nem akarsz oda menni. Megértettem volna, de így, hogy hazudsz... nem nagyon! Majd, ha képes vagy felnőtt módjára viselkedni és szembenézni a gondjaiddal és másokkal, akkor hívj fel és megbeszéljük! - és a vonal megszakadt. Nem hallottam még így beszélni. Csalódást okoztam, méghozzá nagyon nagyot. Apa.. Vajon Ő is haragszik rám?
Miután összeszedtem magam, már amennyire bírtam, lesétáltam a földszintre. Nem találtam senkit. Üres volt a nappali, a játékszoba, minden. Ajánlom nekik, hogy legyenek itthon, mert ha védelem nélkül hagyták el a házat, nem állok jót magamért.

*Írói szemszög*

Voltatok már olyan helyzetben, hogy választanotok kellett két dolog közt? Nos, Spencer most ilyen helyzetbe pottyant bele. FBI és remek karrier vagy egyetem és a szülei boldogsága?! Mi lehet fontosabb egy hozzá hasonló lánynak? Ezt most egy kicsit lomtárba tesszük, hiszen nagyobb dilemmánk is van. Hol vannak a fiúk? Spencer idegesen jár-kel a házban. Majd amikor rájön, hogy tényleg elmentek remegő kézzel keresi meg a One Direction feliratú mappát. Felcsapja fedelét és a közepére lapoz. A fiúk adatai és elérhetőségei töltik ki a hófehér lapot. Spencer tárcsázza először Niall számát, majd idegesen lecsapja, amikor a fiú telefonja rezegni kezd a konyhapulton. Itthon hagyta és a többiek is. Spencer úgy gondolja, valamit tennie kell, nem ülhet itt.

Vajon hol vannak a fiúk? Elrabolták őket vagy csak egy ártatlan bevásárlásra ruccantak ki? Főhősnőnk fejében minden megfordult már, miközben a kabátját és cipőjét vette fel. Sőt az is, hogyha élve megtalálja őket, akkor ő fogja őket megölni. Hiszen el lett nekik mondva, nem mehetnek kíséret nélkül sehová. Már pedig Paul otthon van ma, és nem velük. Spencer szinte kivágja maga előtt az ajtót.

- Jó reggelt! - Niall szemet vakít fehér mosolyával üdvözli a ledöbbent lányt. Nem tudja még mit kapnak!

- Jó reggelt? - kérdezi ordibálva Spencer. A fiúk ijedtükben hátralépnek párat. - Komolyan azt mondod, jó reggelt? Hol a fészkes fenében voltatok? Már majdnem riadóztattam az FBI egységeit, ti pedig ... - kiabál tovább, majd szeme átsiklik a Tescos bevásárló szatyrokra. - Ti pedig nyugodtan bevásárolgattatok?!

- Hé nyugi! Menjünk be mielőtt még valaki riasztja a rendőrséget csendháborításért - mondja nevetve Louis. Minek következményeképp elég mérges, szúrós pillantásokat kap Spencertől. Mindnyájan besétálnak a nappaliba. A szatyrokat lerakják a konyhapultra és várják Spencer további reakcióit.

- Leülni! - mondja nyugodtabban a lány. - MOST! - kiabál ösztönzőleg.

Leültek és behúzott füllel hallgattak. Niall talán jobban bánja az egészet mint a többiek. Már kicsivel közelebb érezte magukhoz, főleg magához Spencert, de most elszúrták. A lány kiakadt, de még mennyire, ami furcsa számára, hiszen két nap ismeretség után, most hogy azt hitte elrabolták őket, úgy érezte magát mint aki száz halált halt. Ismeretlen érzés és érzelmek. 

*Spencer szemszöge*

 

- Van arról fogalmatok, hogy mit éltem át? - kérdezem ironikusan. Érzem, belül szétrobbanok a dühtől és egy ismeretlen érzés is hatalmába kerített. A pánik kerített hatalmába. Talán két okból is. Ha a maffia sikeresen elvégzi dolgát, vagyis megöli őket, akkor a felmondásom érvénybe lép és mehetek az egyetemre. És... és talán annak a tudata, hogy elveszítem őket... Mi? Miről beszélek én? Hiszen nem is ismerem őket. Az rémített meg, hogy annyi az FBI-os karrieremnek... vagyis gondolom.

- Sajnáljuk, de nem tudtunk itthon, szinte bebörtönözve lenni. Muszáj volt kicsit kimenni és találkozni a rajongókkal meg ilyenek. Nem lett semmi bajunk, látod? - mutatott végig magukon Liam. Vettem négy vagy öt mély levegőt, hogy kissé lenyugodjak. Hiszen a francba is, igaza van Liamnek! A lényeg, hogy minden oké. Ők tovább facsarhatják a lányok szívét, én meg továbbra is itt dolgozhatok.

- Oké, de ennek örömére ma biztonsági órát tartok, vagyis elmondom, hogyha esetleg ide haza támadnának meg, akkor mi a teendő - közlöm velük. Egy apró Hú, ezt megúsztuk ennyivel sóhaj hagyta el szájukat. Csak gondolják, ezt soha nem fogom elfelejteni!

- Mint mondtam, itt is bármikor megtámadhatnak titeket, főleg ha csak mi hatan vagyunk itthon - hadarom gyorsan és újra a mappájukat tartom a kezemben - Nos, a ház alaprajza szerint a könyvespolc mögött egy pánikszoba található - tanulmányozni kezdem a Paultól kapott rajzot. Hatalmas Mi?-k és értetlenség közepette még jobban átnéztem a rajzot, hátha elnéztem valamit, de nem.

- Pontosan itt kell lennie - lépek a hatalmas könyvespolc elé. Szemmel végig nézem őket és valami nem oda illőt keresek. Hátamon érzem a fiúk kérdő és értetlen pillantásait. A polcon DVD-k, CD-k és egy pár újabb könyv kap helyett. Várjunk csak... ez a zöld könyv réginek tűnik, ahogy kiakarom húzni a könyvespolc megmozdul - Bingó! - kiabálom győzedelmes vigyorral. 

- Ezt mi hogy nem vettük észre? - kérdezi ledöbbenve Zayn. Megrántom a vállam és feléjük fordulok.

- Tehát ha valami gyanús alakot vesztem észre a házba, akkor szóltok a többieknek és persze nekem, majd ide elbújtok. Nem hősködünk, Superman most szabadságra megy, neki nem itt a helye! - mondom nyomatékosan. Végig futottam szemmel az arcukon, hogy mit látok, azt hiszem megértették.

- Mi elbújunk és te? - Niall aggodalmas arccal néz rám. Halvány mosoly rajzolódik arcomra. Aggódik értem, tényleg? Hagyjuk már Spencer! Csak udvarias! ordibál velem a belső énem. Talán igaza van!

- Erősítést hívok és addig míg megérkeznek eljátszadozom a behatolóval vagy behatolókkal - mondom komoran. Magamban persze tudom, hogy a maffia nem igen szokta ezt a betörős dolgot csinálni. Ők robbantanak, felgyújtanak és mindent meglepetésszerűen csinálnak, de azért nem árt az óvatosság. Most, hogy ennyire lapítanak, azt hiszem valami újat terveznek, hogy összezavarjanak, legfőképp engem. Ismerem őket, mint a rosszpénzt és ez a csend, nos, ez is egy álca, újítás, ami igen veszélyes.

- Tarthatnánk egy ismerkedős estét - pattan fel Harry a kanapéról, éppen amikor az emeletről baktatok le.

- Hogy mit? - kérdezem röhögve. 

- Nem ismersz minket és mi se téged, szóval itt az alkalom az arra, hogy a másik múltjába, életébe vájkáljunk. - folytatja Louis.

- Nem rossz ötlet - csatlakozik hozzájuk vidáman Niall. Komolyan... ez a srác mindig ilyen jó kedvű? Ha meglátom, rám is rám ragad a lemoshatatlan vigyorom. Bevallom kedvelem őt! De ez munka, csak munkakapcsolat!

- Akkor party! - kiabálta el magát Louis. Jesus, mire vállalkoztam én? Legalább Paul és a 2 srác is itt van, ez megnyugtat...

5. rész - a vihar előtti csend

~Írói szemszög~

- Szia anya! - Spencer izgatottan tárcsázta a szülei vezetékes telefonszámát, majd amikor édesanyja Monica hangja megütötte a fülét kissé feszült lett. A szülei nem fogadták olyan jól, hogy a lányuk ki tudja hány sráccal lesz összezárva egy ideig, de az első sokk és kiosztás után próbálták megérteni. Vigasztalta őket az a tény, hogy ez az utolsó ügye és aztán Bye-bye FBI és Hello Oxford!

- Kicsim, valami baj van? Mond, hogy jól vagy! - Monica aggodalmas hangja visszahangzott lánya fülében. A nő fejében egy perc alatt az összes borzalmas baleset lejátszódott, ahogy minden éjszaka, ha a lánya dolgozott. Nyugodt éjszakái nem igen voltak. Spencer remek munkaerőt, ezért minden kerület rendőrsége küzdött azért, hogy esetleg ő legyen az FBI által kiküldött ember, aki segít nekik. 

- Dehogy, semmi bajom. Egyenlőre minden nyugis, csak biztonsági intézkedéseket intéztem ma. - a lány a mai nap teendőit sorolja fel. Édesanyja izgatottan, beleszólás nélkül hallgatja végig lánya áradozását. Mindig is csodálattal hallgatta végig az éppen aktuális küldetés menetét. Igazán sohasem értette, 17 évesen miért érdeklődik valaki az ilyesmik iránt, de elfogadta, muszáj volt neki. Nem akarta elveszíteni a lányát, csak azért mert ő nem szerette azt, amit csinál, inkább elfogadta és most esténként körömét rágva idegeskedik otthon. Nos, lássuk be egyik lehetőség sem jó számára, hiába ő a másodikat választotta.

- Az egyetemről jött egy leveled reggel. Beszkenneltem és mindjárt átküldöm e-mailben. Ki kéne töltened és holnap estig vissza kell küldeni! - az egyetem, ami igen nagy fejtörést okoz főhősnőnk számára. Képes otthagyni a munkáját, a veszélyt és mindent, amit szeret egy olyan dologért és életstílusért, amit mindig is utált és a lehető legtávolabb áll tőle? Képes rá? Egyáltalán akarja ő ezt?

~Spencer szemszöge~

A fránya Egyetem! Ez a kérdőív vagy nem is tudom minek nevezzem, kiakaszt! Mi közük hozzá hány pasim volt és stb.? Ez a magánéletem, semmi köze a tanulmányaimhoz. Na jó, nem vagyok egy nagy kapcsolatszédelgő. Igazán szerelmes se voltam még. Bezzeg a velem egykorú lányok már rég szerelembe estek és egy jó nagyot puffantak utána. Hát kösz, nem kérek belőle. Legalábbis egyenlőre nem.

- Te soha nem alszol? - egy hang szakította félbe elmélkedésemet. Közel álltam hozzá, hogy visszaküldöm az egyetemnek kérdőívet egy Nektek nincs életetek, hogy a másiké annyira érdekel titeket? felirattal, amikor az a bizonyos hang észhez térített.

- Hát 24 órás megfigyelést igényeltek - mondtam nevetve. Huh, az első igazi fogvillantós mosolyom az ittlétem alatt. Mit tudhat ez a srác, hogy egyből mosollyal jutalmazom? Hisz csak egy tök egyszerű dolgot kérdezett.

- Ott a pont, igazad van! - hogy is hívják? Jesszus, tényleg megtanulhatnám a neveket. Gondolkozz Spencer, gondolkozz! ostorozom magam - Niall! - mondja a szőke nevetve, mint aki olvasna a gondolataimban. Vagy csak a rémült arcomból olvasott... minden bizonnyal.

- Persze. Sajnálom, de nem vagyok hozzászokva, hogy meg kell jegyezzem a neveket - mondom kissé zavartan. Értetlenül, magyarázatot váróan néz rám - Tudod, az eddig küldetéseim max. 1 hetesek voltak. Nem volt szükség arra, hogy nevükön szólítsam az embereket.Ez a jobb esett! - magyarázom. 

- És mi a rosszabb? - kérdezi komolyan.

- Nos, a halottakat általában nem zavarja, ha nem tudom a nevüket - mondom nevetve. Majd amikor meglátom elkomorodott arcát, én is komolyra váltok. Oké, nem szereti a FBI-osok humorát. Ezt elcsesztem. Éppen bocsánatra nyitottam a számat, amikor meglepetésemre hangos kacagásban tört ki. Vagy most esett le neki, vagy szimplán átvágott és bűntudatot akart ébreszteni bennem. Ha a második, akkor sikerült is neki. Soha nem éreztem még ilyen rosszul magam, de megérdemeltem.

- Szóval min dolgozol annyira? - érdeklődően lépett közelebb. Becsukta maga után a vendégszobát, ami átmenetileg az én területem, és közelebb jött, egyenesen mellém. A számítógép képernyőjére meredt és hangosan olvasta: Az Oxford Egyetem Irodalom szakára felvételt nyerő diákok adatlapja - Egyetemre mész? - úgy nézett rám, mint aki szellemet lát. 

- Igen, miért olyan hihetetlen? - felhúztam a szemöldököm és követtem a szememmel, ahogy az íróasztal másik oldalán helyet kapó székre leült. Kényelembe helyezte magát, én pedig türel mesen néztem, majd amikor újra rám nézett ismét felhúztam a szemöldököm.

- Már bocs, de nem tudlak elképzelni könyvekkel és egyáltalán semmilyen egyetemes cuccal - végre egy ember. Így már nem csak én gondolom ezt. Alig fél napja ismer a srác és máris hasonlóan vélekedik rólam, mint én magamon. Ez tetszik. Vagyis mit beszélek én? Tetszik? Nem! Vagyis... na ebből se jövök már ki jól - és mi lesz az FBI-jal? Gondolod, hogy bírni fogod egyszerre mindkettőt? Mert szerintem nem! - fején találta a szöget. Nem tudom még ki ez a srác, legalábbis még nem ismerem annyira, de elég jó megfigyelő.

- Ez az utolsó küldetésem, beadtam a felmondásom - mondom szomorúan. Meglepettség szökik arcára. Kinyitja a száját, mondani készül valamit, de intek neki. Vette a lapot, most nem akarok róla beszélni.

- Holnap koncert - feláll, távozni készül, de még figyelmeztet a holnap esedékes eseményre. Bólintok.

- Jó éjt Spencer! - mondja olyan kedves hangon, amilyenen csak tudja. 

- Jó éjt! - mondom és a képernyőre nézek. Bezárom a dokumentumot, majd holnap megcsinálom címszó alatt és felnézek. Niall még mindig ott áll és engem néz. Szeme csillog és furcsa eddig még rejtegetett mosoly húzódik arcán. Észreveszi, hogy nézem, majd egy Bocsi, elbambultammal lerendezi a dolgot és kimegy. Érthető, elég sok sokk érte ma őket.

- Ó te jó ég! - suttogom. Az egyik sportcsarnokba vagyunk valahol London külvárosánál. Nem a csarnok hatalmas mérete lepett meg, hanem a rajongók létszáma. Meg se merem saccolni mennyien lehetnek. A lényeg, hogy sokan és ez nekem pont elég.
- 15 perc múlva kezdünk! - kiabálta el magát egy férfi. Összerezzentem a hangra. A fiúk már a színpad mögött elfoglalták a helyüket ezért én is jobbnak láttam, ha megyek és végzem a munkám. A színpad szélére sétáltam és szinte éreztem a hátamba a késeket. A jelképes késeket, amiket a rajongók féltékenységből dobáltak felém. Nos, ha csak ez a gond, akkor szívesen cserélnék velük. Nem értem őket!
Ahogy a magas emelvény végére értem Pault pillantottam meg lent. Ahogy észrevett egyből a segítségemre sietett és könnyen a vállára kapva lesegített a színpadról. Letett a földre és visszasétált a helyére. Megállt a színpad előtt, pár sikoltozó lánnyal szembe és szinte kővé dermedt. Ellenőriztem a fülembe a fülest. Minden oké. Majd egyszer csak recsegni kezdett a füles.
- És 3..2..1... - hallottam a fülembe a visszaszámlálást. Majd a fények ellepték a csarnokot és 5 alak rajzolódott ki a színpad sötétségében. A rajongók sikoltoztak, kiabáltak és sírtak. Kezdődhet a show!

Semmi rendkivüli nem történt. Pár megfékezett rajongón kivül minden rendben volt.
- Nem tetszik ez nekem! - mondom az állam dörzsölve. A fiùk öltözője elég tágas ahhoz hogy Paulékkal együtt mi is beférjünk.
- Mi? Miért nem tetszett? Szerintem mindent beleadtunk! - mondja döbbenten védekezően Louis. Hopp, még egy név!
- Nem a koncertről beszélek! A maffia nem jelentkezett és még csak életjelet sem adnak magukról. - magyarázom és gondolkozni próbálok.
- Te ismered őket. Szerinted mire készülnek? - nézett rám Liam kérdőn. Remény csillogott a szemében. Reménykedett, hogy valami bíztatót mondok.
- Nagy durranásra készülnek. Egyszer csapnak le, de akkor precíz munkát akarnak végezni. Jelenleg valószínüleg terveznek, megfigyelnek és edzenek! Kérem szépen ezt nevezik vihar előtti csendnek!