6. rész - ismeretlen érzés: A pánik

A koncert után persze hulla fáradtan estem be az ágyba. A kitűnő biztonsági rendszernek köszönhetően Paul hazamehetett, én pedig egy perc vízszintes helyzet után elaludtam. Reggel elég fáradtan ébredtem. Hirtelen fogalmam se volt hol vagyok. A nap sugarai próbálták a sötétítő vastag szövetén átvergődni magukat, de csak nem sikerült. Telefoncsörgés... de hol a telefonom?
- Szia anya! - kapom fel a telefonom az ágy alól(?).
- Csalódtam benned! - mondja keserűen. Hogy miről van szó? Én se tudom. - Most hívott az egyetem. Nem küldted vissza a kitöltött papírt! A felvételed visszavonásával fenyegettek. Érted te ezt? - hangosan beszélt, de nem kiabált. Mérges volt, és megértem. A francba is, elfelejtettem kitölteni. Tudtam, hogy ez lesz! Lefoglalt a koncert, a gondolataim és a jövőm. A jövőm amibe valamiért nem érzem úgy, hogy beletartozna az egyetem.
- Anya, én... elfelejtettem - hangom félénk. Csalódott bennem, bennem! Soha nem éreztem ilyen rosszul magam. Ő soha nem kért semmit tőlem. Látva hogy imádom a munkám, féltett, de nem mondta, hogy hagyjak itt mindent. Egy dolgot azonban, ha nem is kért, de szeretett volna, az hogy menjek egyetemre.
- Persze! Elfelejtetted... olyan gyerekesen viselkedsz néha. Csak egyszerűen el kellett volna mondanod, hogy nem akarsz oda menni. Megértettem volna, de így, hogy hazudsz... nem nagyon! Majd, ha képes vagy felnőtt módjára viselkedni és szembenézni a gondjaiddal és másokkal, akkor hívj fel és megbeszéljük! - és a vonal megszakadt. Nem hallottam még így beszélni. Csalódást okoztam, méghozzá nagyon nagyot. Apa.. Vajon Ő is haragszik rám?
Miután összeszedtem magam, már amennyire bírtam, lesétáltam a földszintre. Nem találtam senkit. Üres volt a nappali, a játékszoba, minden. Ajánlom nekik, hogy legyenek itthon, mert ha védelem nélkül hagyták el a házat, nem állok jót magamért.

*Írói szemszög*

Voltatok már olyan helyzetben, hogy választanotok kellett két dolog közt? Nos, Spencer most ilyen helyzetbe pottyant bele. FBI és remek karrier vagy egyetem és a szülei boldogsága?! Mi lehet fontosabb egy hozzá hasonló lánynak? Ezt most egy kicsit lomtárba tesszük, hiszen nagyobb dilemmánk is van. Hol vannak a fiúk? Spencer idegesen jár-kel a házban. Majd amikor rájön, hogy tényleg elmentek remegő kézzel keresi meg a One Direction feliratú mappát. Felcsapja fedelét és a közepére lapoz. A fiúk adatai és elérhetőségei töltik ki a hófehér lapot. Spencer tárcsázza először Niall számát, majd idegesen lecsapja, amikor a fiú telefonja rezegni kezd a konyhapulton. Itthon hagyta és a többiek is. Spencer úgy gondolja, valamit tennie kell, nem ülhet itt.

Vajon hol vannak a fiúk? Elrabolták őket vagy csak egy ártatlan bevásárlásra ruccantak ki? Főhősnőnk fejében minden megfordult már, miközben a kabátját és cipőjét vette fel. Sőt az is, hogyha élve megtalálja őket, akkor ő fogja őket megölni. Hiszen el lett nekik mondva, nem mehetnek kíséret nélkül sehová. Már pedig Paul otthon van ma, és nem velük. Spencer szinte kivágja maga előtt az ajtót.

- Jó reggelt! - Niall szemet vakít fehér mosolyával üdvözli a ledöbbent lányt. Nem tudja még mit kapnak!

- Jó reggelt? - kérdezi ordibálva Spencer. A fiúk ijedtükben hátralépnek párat. - Komolyan azt mondod, jó reggelt? Hol a fészkes fenében voltatok? Már majdnem riadóztattam az FBI egységeit, ti pedig ... - kiabál tovább, majd szeme átsiklik a Tescos bevásárló szatyrokra. - Ti pedig nyugodtan bevásárolgattatok?!

- Hé nyugi! Menjünk be mielőtt még valaki riasztja a rendőrséget csendháborításért - mondja nevetve Louis. Minek következményeképp elég mérges, szúrós pillantásokat kap Spencertől. Mindnyájan besétálnak a nappaliba. A szatyrokat lerakják a konyhapultra és várják Spencer további reakcióit.

- Leülni! - mondja nyugodtabban a lány. - MOST! - kiabál ösztönzőleg.

Leültek és behúzott füllel hallgattak. Niall talán jobban bánja az egészet mint a többiek. Már kicsivel közelebb érezte magukhoz, főleg magához Spencert, de most elszúrták. A lány kiakadt, de még mennyire, ami furcsa számára, hiszen két nap ismeretség után, most hogy azt hitte elrabolták őket, úgy érezte magát mint aki száz halált halt. Ismeretlen érzés és érzelmek. 

*Spencer szemszöge*

 

- Van arról fogalmatok, hogy mit éltem át? - kérdezem ironikusan. Érzem, belül szétrobbanok a dühtől és egy ismeretlen érzés is hatalmába kerített. A pánik kerített hatalmába. Talán két okból is. Ha a maffia sikeresen elvégzi dolgát, vagyis megöli őket, akkor a felmondásom érvénybe lép és mehetek az egyetemre. És... és talán annak a tudata, hogy elveszítem őket... Mi? Miről beszélek én? Hiszen nem is ismerem őket. Az rémített meg, hogy annyi az FBI-os karrieremnek... vagyis gondolom.

- Sajnáljuk, de nem tudtunk itthon, szinte bebörtönözve lenni. Muszáj volt kicsit kimenni és találkozni a rajongókkal meg ilyenek. Nem lett semmi bajunk, látod? - mutatott végig magukon Liam. Vettem négy vagy öt mély levegőt, hogy kissé lenyugodjak. Hiszen a francba is, igaza van Liamnek! A lényeg, hogy minden oké. Ők tovább facsarhatják a lányok szívét, én meg továbbra is itt dolgozhatok.

- Oké, de ennek örömére ma biztonsági órát tartok, vagyis elmondom, hogyha esetleg ide haza támadnának meg, akkor mi a teendő - közlöm velük. Egy apró Hú, ezt megúsztuk ennyivel sóhaj hagyta el szájukat. Csak gondolják, ezt soha nem fogom elfelejteni!

- Mint mondtam, itt is bármikor megtámadhatnak titeket, főleg ha csak mi hatan vagyunk itthon - hadarom gyorsan és újra a mappájukat tartom a kezemben - Nos, a ház alaprajza szerint a könyvespolc mögött egy pánikszoba található - tanulmányozni kezdem a Paultól kapott rajzot. Hatalmas Mi?-k és értetlenség közepette még jobban átnéztem a rajzot, hátha elnéztem valamit, de nem.

- Pontosan itt kell lennie - lépek a hatalmas könyvespolc elé. Szemmel végig nézem őket és valami nem oda illőt keresek. Hátamon érzem a fiúk kérdő és értetlen pillantásait. A polcon DVD-k, CD-k és egy pár újabb könyv kap helyett. Várjunk csak... ez a zöld könyv réginek tűnik, ahogy kiakarom húzni a könyvespolc megmozdul - Bingó! - kiabálom győzedelmes vigyorral. 

- Ezt mi hogy nem vettük észre? - kérdezi ledöbbenve Zayn. Megrántom a vállam és feléjük fordulok.

- Tehát ha valami gyanús alakot vesztem észre a házba, akkor szóltok a többieknek és persze nekem, majd ide elbújtok. Nem hősködünk, Superman most szabadságra megy, neki nem itt a helye! - mondom nyomatékosan. Végig futottam szemmel az arcukon, hogy mit látok, azt hiszem megértették.

- Mi elbújunk és te? - Niall aggodalmas arccal néz rám. Halvány mosoly rajzolódik arcomra. Aggódik értem, tényleg? Hagyjuk már Spencer! Csak udvarias! ordibál velem a belső énem. Talán igaza van!

- Erősítést hívok és addig míg megérkeznek eljátszadozom a behatolóval vagy behatolókkal - mondom komoran. Magamban persze tudom, hogy a maffia nem igen szokta ezt a betörős dolgot csinálni. Ők robbantanak, felgyújtanak és mindent meglepetésszerűen csinálnak, de azért nem árt az óvatosság. Most, hogy ennyire lapítanak, azt hiszem valami újat terveznek, hogy összezavarjanak, legfőképp engem. Ismerem őket, mint a rosszpénzt és ez a csend, nos, ez is egy álca, újítás, ami igen veszélyes.

- Tarthatnánk egy ismerkedős estét - pattan fel Harry a kanapéról, éppen amikor az emeletről baktatok le.

- Hogy mit? - kérdezem röhögve. 

- Nem ismersz minket és mi se téged, szóval itt az alkalom az arra, hogy a másik múltjába, életébe vájkáljunk. - folytatja Louis.

- Nem rossz ötlet - csatlakozik hozzájuk vidáman Niall. Komolyan... ez a srác mindig ilyen jó kedvű? Ha meglátom, rám is rám ragad a lemoshatatlan vigyorom. Bevallom kedvelem őt! De ez munka, csak munkakapcsolat!

- Akkor party! - kiabálta el magát Louis. Jesus, mire vállalkoztam én? Legalább Paul és a 2 srác is itt van, ez megnyugtat...